Ó, az a jó szénaillat...!

Első wwoofing-os élményünk amilyen váratlanul jön, olyan jól sikerül; és mint már annyiszor, most is megállapítom, hogy véletlenek márpedig nincsenek!

A kimondottan organikus farmokon, koszt-kvártélyért való dolgozás és tapasztalatszerzés már régóta izgatta a fantáziánkat Yvan-nal, s itt Chile-ben ki is váltottuk az ehhez szükséges (ám nem két filléres!) tagságot a farmok listájával egyetemben. Elkeseredésünkre azonban ennek nem nagy hasznát vesszük, látván, hogy egy eléggé összecsapott és az elérhetőségeket tekintve foghíjas anyagról van szó...

De sebaj, a már jól bevált módszerhez folyamodunk, s szóba elegyedünk a helyiekkel, akik lelkesen igyekeznek segíteni nekünk. Végül a santiago-í hostelben megismert francia recepcióslány, Caroline utánunkküldött email-je tűnik a legkecsegtetőbbnek: kecskefarmot ajánl figyelmünkben, ahol a tulajdonos sajtot is készít! Ám sem telefonra, sem email-re nem válaszol...

A szituációt megelégelve úgy döntünk nekivágunk, s lesz ami lesz! Olmué kis városába megérkezvén, s a helyi turistainformációs „kalyibát” megcélozván hamar megtudjuk, hogy a keresett farm a várostól 8 km-re fekszik. „Remek! Akkor ide biciklivel is mehetnénk!”- jön az ötlet, s két perc múlva már egy helyi kirándulás-szervező irodában találjuk magunkat. Merthogy a kétkerekezés már mindkettőnknek nagyon hiányzik!!!

És kit találunk itt? Aldo-t, a farm tulajdonosát :-) Mint kiderül, az üzletet a barátnője, Erika, vezeti; s őt azért találjuk itt, mert internetezni jött. Hiába, egy kecskepásztornak is szüksége van a világhálóra :-) Biciklikölcsönzés tehát lefújva... Aldo az, személyesen, aki elvisz bennünket a farmra. Gyors vizit, merthogy késésben van a fejéssel; ám a mi döntésünk is gyorsan megszületik: „Holnap jövünk, Aldo!”

Nagyvonalakban felvázolom a farm lakóit: 100 db (!) kecske, melyből 70 a tejéért, 30 pedig a húsáért tengeti napjait (ez utóbbi nyáj „önellátó”, s a farm mögötti pusztában legelész); Simon, a láma; egy egész vaddisznó-család; Lucia, a koca (Pinochet feleségét hívták így :-)); Sebastian, a jól megtermett sertés; több tucat baromfi (csirkék, kacsák, pulykák, ludak); nyulak és 9, főként pásztor, kutya. Lássuk csak... nem hagytam ki senkit...?! :-)

Aztán a majd' két hét olyan gyorsasággal telik el, hogy észre sem veszük. Hamar megkedveljük az állatok ellátásának napi rutinját, a saját kis „otthonunkat” és a Granja Nonna Rosa remek légkörét. Igaz a kopár dombok közé ékelt völgyben igen erősen tűz a Nap, s nagy a szárazság; de jól esik a hideg zuhany és a pohár sör a munka után :-)

Nagyjából minden reggel és este 2 órányi munkánkba telik az etetés és az állatok körüli egyéb teendők ellátása. Van például két kis betegecske kecskegida, akikre kiemelt figyelmet fordítunk. Mivel nagy -már 5 éve tartó !-szárazság van, a szabadon élő kecskék szomjaznak s kevés a tejük; így sok a gyengécske gida. Egyébiránt az egyik kis istápoltunk el is pusztult nem sokkal a vége előtt...

Igazi vidéki élet ez: kenyeret sütünk, paradicsomlevet rakunk be és nagyjából azt főzünk, amit Aldo hoz nekünk. Az alapélelmiszereken kívül gyakran kapunk frissen fejt kecsketejet és sajtokat kóstolóba, meg gyümölcsöt; ami ritkaságszámba megy az önkéntesekre nézve (!). Be kell vallani, hogy Aldo nagyon elégedett a munkánkkal, s nem győzi ismételni, hogy milyen nagy segítséget is jelentünk neki. És ami a legjobb, hogy mi mindebben örömünket leljük! :-)

De órákon át tudnám mesélni mi minden történt még itt velünk, kezdve az organikus toalettektől a vadmalackergetésen át az óóóóóóóóóóóóóóriáspókokig...!!! Tényleg felejthetetlen élmény marad! 

Utolsó este még grillezett kecskehusira és kis helyi muzsikára is van jogunk, hmmmm...! Fájó hát a búcsú, de indulnunk kell tovább. Hiányozni fogtok kiskecskéim! Hiányozni fog ez a fajta szoros kapcsolat a jószággal, hiányozni fog ez a ,bizony nehéz, de szabad munka. Köszönjük La Granja Nonna Rosa, köszönjük Aldo!

Farmos fotók